Ahogy elértem a buszmegállót, a kereszteződés egyik sarkán egy ló legelészett egy nagy kupac szemét közepén. Hihetetlen mennyit változott a világ Delacroix óta. Akkor büszke harcos képen dìszelgett a ló figurája, ma meg egy szemét kupac közepén turkál,- futott át az agyamon aztán megálltam a buszmegálló árnyékában és ledobtam magamról azt a 15 kilót, ami húzta a vállam.
 |
| Paulista, Brazìlia |
A busz kis idő múlva rákanyarodott az útra és befékezett mellettem, mikor kicsaptam a karom jelezve, hogy fel akarok szállni. A busz tele volt. Átpréseltem magam az igencsak szűkös átléptető rendszeren és próbáltam eljutni az egyetlen üres ülésig, ami még szabadon árválkodott. Megint bepréseltem magam a hatizsakommal együtt, aztán arra lettem figyelmes, hogy egy idősebb nő, a másik oldalról hozzám beszél. Kicsit jobb már a nyelvtudasom, de a busz zajai elnyomták a megértését. Próbáltam magyarázni neki, hogy nem idevalósi vagyok, de aztán rajöttem, hogy semmi értelme, mert olyan evidens, mint a levegővétel. Egyrészt senki sem ilyen magas és nagyon kevés embernek van zöld szeme és egy 15 kilós hátizsák a hátán. Meg vagyok bélyegezve. Aztán beért a busz az állomásra és én már azon tűnődtem, hogy vajon merre találom majd az utat ahol megint stoppolásra adom a fejem a kiadások megnyirbálása érdekében. Amikor elmentem a nő mellett, aki beszélt hozzám, rámosolyogtam kedvesen, ő meg ismét elkezdett hozzám beszélni. Pár mondat után nekem szegezte, hogy akarok e maradni az ő házában. Kicsit sokkolt a kérdés, és 30 másodperc "ő"-zés után valamilyen okból kifolyólag igent mondtam neki. Gyorsan beszélt, nem értettem mindent, de a lényeget igen.
 |
| Carmelinha a buszról |
A host, akihez meg kellett volna érkeznem aznap nem tett bennem túl jó benyomást azzal, a bizalmatlansággal, ahogy hozzám állt, úgyhogy volt bennem némi fura érzés azzal kapcsolatban, hogy João Pessoa-ban maradjak. Nagyon nehéz volt megtalàlni ezt az egy vendéglátót is. Azt tudtam, hogy nem akarok tovább maradni abban a házban, ahol voltam. Minden érzést összevetve magamban, 30 mp alatt intuitív módon ismét ugrottam. Ugrottam a semmibe és vártam a meglepetést, amit az élet kínál majd..
