Első utam Dél-Amerikàba, Brazíliába
Azt hiszem mióta az eszem tudom, úton akartam lenni. Talán azért, mert èrzem hogy az ilyenfajta tudás sokkal mélyebb intarziàkat mar belém mint ha csak szimplán elkezdek olvasni róla egy szobában ülve kényelmesen. Ez egy másfajta élmény. Sokáig érleltem magamban ezt a gondolatot mire igazi lett. Le kellett vetkőzni a társadalom által körém szőtt normákat, amikről azt gondoljuk, hogy szükségünk van rá. De vajon valóban így van ez? Te tényleg elhiszed, hogy szükséged van korlátokra, reklámokra, gyógyszerekre és egy olyan életre amiben minden arról szól hogy várj amíg agg leszel mert majd akkor jön el a te időd? Atyám! .. kit akarnak etetni ezzel? De komolyan. .. Dél-Amerika. Oh Isten a mennyekben. Mindig olyan távol voltàl és most benned vagyok. Érzem a szagod, az illatod, a leheleted, a véred lüktető àramàt. A rezdülèseket a végtagokban. Amikor eldöntöttem, hogy ide jövök nem sokat gondolkodtam. De igazság szerint sohasem gondolkodtam sokat nagy döntések előtt. Megèrik benned mint