Világgá mentem

Remélem érzitek a helyzet vadságát. Novellát  (szappanoperát) nézek és ebben a pillanatban őrülten autentikusnak érzem magam. 😂 A kanapészörfös host-om anyukája azt hiszem nagyon megkedvelt, mert adott nekem egy fülbevalót, majd közölte, hogy kezdődik a novella és lenyomott az ágyra, hogy maradjak. Nem volt mit tenni. Dehát végülis ez a szappanopera hazája. Kultúrálódok José Alejandro-val 💪😂 Ha mást nem is, de a nyelvtanulast segíti és a hála kifejezésére sem utolsó részese lenni ilyen eseménynek. 💚💙💛

Naplemente Manausban Reggel. Felébredek, kinyitom a szemem és sírok az elvesztett dolgok miatt, amik még nem vesztek el teljesen. Az árnyékuk még mindig itt  van bennem. Fekszem egy idegen ágyban, egy idegen szoba magas páratartalomtól elnyűtt, kopott falát bámulva. Mögöttem és bennem annyi leülepedetlen tudással, ami még mindig csak képlékeny, mint valami folyékony elegy. Jön és megy bennem ennek a tudásnak az érzése szilárdulasra várva. Egyik nap sem olyan, mint a másik. Kicsit sem. Különféle ütött-kopott falak, koszos és kevéssé koszos fürdőszobák, szemét és lenyűgöző természet. Emberek, akik mosolyognak és emberek, akik nem. Férfiak és nők, akik hozzám szólnak és akik nem. Akik megérintenek és akik nem. Az élet másféle jellege. Szeretni való mosolyok, kevdes vagy kedvtelen szavak. Zajos színek és olykor ordító némaság a legnagyobb ricsaj közepette. A másság fogalmának, feloldódásra váró idegen érzése. Más színű és állagú egybefolyó folyamok, a világban mindenhol ugyanúgy ug

Nov. 28-Jan. 23 --> 3800 km Brazíliában lábon, stoppal, hajóval, busszal. Ebből kb. 1300 km az Amazonas folyón. Hozzávetőlegesen 5-600€ fogyott közel 4 hónap alatt. (2017. Okt. 4.-2018. Jan. 23.) 114 nap. Közben más időzónába is átléptem. Ti is érzitek milyen hatalmas Brazìlia?  😱😇😍 Manaus. Az első éjszakát egy hostelben töltöttem végre ágyban, 2 hónap után először. Valaki benyomta a klímát, kb 17 fok volt, nem aludtam jól nyilván és betaknyasodtam reggelre. Agyrém. Pedig de örültem neki, hogy a matrac jó! Ritkaság. Ma kanapéra megyek! 💪 A vizek találkozása Manausnál. Amazonas és a Rio Negro 

A Tapajó Flonának nevezett nemzeti parkban, csak kettő darab busz közlekedik naponta kifelé a Flónából. Reggel 4 körül megy az egyik, a másik meg hat harminckor. Az utolsó estén még kártyáztunk egyet a gyerekekkel és aztán az utolsó játszma után felugrottak és megölelgettek mielőtt átmentek a másik házba. Marivaldo nem volt otthon egész nap én meg tíz után már nem nagyon akartam rá várni. Még nem tudtam, hogy miként lesz másnap. Az is megfordult a fejembe, hogy esetleg maradhatok is, hogy minden dolgok ellenére talán ez volt az első hely mióta úton vagyok, ahol elkezdtem kötődni emberekhez és a csodás közeghez is. Ugyanakkor az egész "járni akarok" veled kérdés kicsit belerondított ebbe az idillbe, úgyhogy úgy határoztam, hogy jobb ha magam mögött hagyom ezt a helyzetet. Akkor döntöttem így, amikor Marivaldo éjjel 1-kor felkapcsolta a villanyokat az udvaron és elkezdte a nevem kiabálni. "Wtf?!",-gondoltam magamban és felkeltem. A ház előtti teraszon ült és én is oda

Lassan tovább kell indulnom erről a paradicsomi helyről, mert sajnos itt nem találtam munkát és gyakorlatilag Marivaldo jóindulának köszönhetően adatott meg ez a két hét, amiben volt mindenféle. Megtörtént körülbelül egy hét után az az eset, hogy a vendéglátóm megkérdezte egészen nyíltan, minden laca-faca nélkül, hogy lennék e a barátnője. Mióta úton vagyok több ilyen és ehhez hasonló eset is történt, ami a férfiak és a nők közötti teljesen különböző kommunikáció bizonyítéka, ami a különböző kultúrákat illeti. Számomra nagyon furcsa és sok esetben ijesztő, ugyanakkor szépen lassan kezdem megtanulni azt, hogy ez nem egy rossz dolog és nem egyfajta támadás, hanem inkább csak a kulturális különbségekből fakadó másfelé kommunikáció, ami tulajdonképpen teljesen normális. Miért is lenne elvárható más kultúrában felnőtt emberektől, hogy értsék és tudják azt, hogy te máshogy működsz. Eleinte dühöt éreztem magamban és egyfajta támadásnak vettem az ilyesfajta közeledést, talán azért is, mert a B

Amikor az este leszáll, akkor indul a közösségi élet. Elhoztam magammal a solo kártyát, mert nem foglal nagy helyet és igen hasznos lehet út közben, ha az ember olyan helyre kerül, ahol van idő. Az esti sörözés mellé javasoltam a kártyát. Natália és Daniel lelkesek voltak, mert nagy játékosok, de a többiek is örültek neki, mert valami új dolog érkezett, amit még nem ismertek. Marivaldo nem nagyon bízott magában, úgyhogy szerényen annyit mondott, hogy ő csak figyel az első körben. Nem kellett hozzá túl sok, hogy jó hangulat kerekedjen. Hamarosan megérkeztek a szomszédok is gyerekestül és mindenki érdeklődve nézte, hogy mi történik az asztalon. A lámpa gyenge fénye hunyorogott a fejünk felett és mindig amikor kicsit nagyobb szellő süvített végig a fák között, akkor a lámpa pislákolni kezdett és néha ki is aludt egy-egy pillanatra. Egy nő, aki a szomszédos házból érkezett, egy gyermekkel a karján úgy döntött, hogy megprobalja a játékot. A férfiak kevésbé voltak bátrak. A nő, habár pici gy

Most már több mint egy hete vagyok a Tapajó folyó partján az esőerdők szélén. Elkepesztően lassú itt az élet. Internet nincs, csak 5-6 km-rel odébb egy másik közösség központjában van "free wifi", ami vagy működik vagy nem. A vörös, poros földút visz oda. A főút a Flónában  Jobbra és balra elszórtan lakó épületek udvarral és néhánynál hozzá épíett kis pagodával vagy külön épített fa vagy bambusz kaibával. Gyümölcsfák az udvaron. Mangó, aszerola, cupuasu, banán, vagy épp kesu dió. A házak előtt teraszokon függőágyak lógnak, az udvaron kapirgálnak a csirkék és egy kakas épp kigyalogol az út közepére és bőszen rázendít. A szomszéd kakas válaszképp visszakiabál. Majd mint aki jól végezte dolgát visszaballag az udvarba, aminek nincs kerítese és ahol gyerekek játszanak. Bejárati ajtó  Folyton eszembe jut a gyerekkorom, ami nagyon hasonló volt emlékeim szerint. Egy autók nélküli világ, amiben az udvaron játszottunk vagy épp az utcán és a gáztűzhelyen melegítettük meg a

Fekszem a puha, nedves sárgás színű homokon és a zöldes víz hullámokat vet rám vadul. Alig látni a túloldalt. Ha elnézek balra vég nélküli part és természet, a téli nap a szemembe süt és éget. Ha elnézek jobbra a homokos part a távolban ívet rajzol a Tapajó és az Amazónia közé. Paradicsomi táj ez. A Tapajó folyó őrülten szélesnek tűnik innen és ő is az Amazonaszt táplálja. Olyan itt, mintha megállt volna az élet. Kisebb közösségek élnek itt a rezervátum területén belül, akik halászattal, kézműveséggel, vagy turizmussal foglalkoznak. El lehet ide jönni és itt lehet tölteni pár napot a helyi lakossággal. Ez nem kimondottan egy turista hely. Magunkon kívül nem láttam még itt olyat, aki nem helyi. Kissé elszigetelten, de végtelenül nyugodtan élnek itt az emberek. Itt az idő nem pénz viszont a nyugalom egészség és a hosszú élet nem ritka! (titka az az, hogy soha nem sietünk...) Szinte minden fa vagy növény amire rámutatnak gyógyító. A halászat az egyik fő élelemszerzési