Első utam Dél-Amerikàba, Brazíliába


Azt hiszem mióta az eszem tudom, úton akartam lenni. Talán azért, mert èrzem hogy az ilyenfajta tudás sokkal mélyebb intarziàkat mar belém mint ha csak szimplán elkezdek olvasni róla egy szobában ülve kényelmesen. Ez egy másfajta élmény. Sokáig érleltem magamban ezt a gondolatot mire igazi lett. Le kellett vetkőzni a társadalom által körém szőtt normákat, amikről azt gondoljuk, hogy szükségünk van rá. De vajon valóban így van ez? Te tényleg elhiszed, hogy szükséged van korlátokra, reklámokra, gyógyszerekre és egy olyan életre amiben minden arról szól hogy várj amíg agg leszel mert majd akkor jön el a te időd?  Atyám! .. kit akarnak etetni ezzel? De komolyan. ..

Dél-Amerika. Oh Isten a mennyekben. Mindig olyan távol voltàl és most benned vagyok. Érzem a szagod, az illatod, a leheleted, a véred lüktető àramàt. A rezdülèseket a végtagokban.

Amikor eldöntöttem, hogy ide jövök nem sokat gondolkodtam. De igazság szerint sohasem gondolkodtam sokat nagy döntések előtt. Megèrik benned mint egy alma és érzed hogy hova lépj. Emlékszem hogy felszàllok a repülőre és már nyugodt vagyok. Az utolsó napok kaotikusak. 34 évet hogy teszel bele két 80 literes bőröndbe? Azóta sem tudom a választ. Úgy tűnik ebben nem vagyok olyan jó. Nem tervezek, csak megyek. Bankszàmla megszüntetés, lakás, ház, autó eladás, kijelentkezès egy règi èletből. Egy élet, amit èpìtettel, már nem kényelmes többé. Kicsit megkopott. Kicsit kinőtted a tanulsagait. Kicsit nyugtalan lettél benne. Egy zuhatagbòl lomha folyò lett. Összedobalom a cuccot és remélem, hogy meglesz minden, amire szükségem lesz. Sajog a lelkem a könyvek, a hangszerek, a bringa, pár kép és személyes holmi miatt. Nyugtatom magam, hogy ezek csak göncök. Minden tudásuk és emlékük bennem van. A többi meg csak anyag, ami úgyis eltűnik az idővel. Elengedem, de érzem ennek az anyagi létnek a nehézséget magamban. Ugyanabban a pillanatban pedig szánalmasnak érzem magam emiatt és titokban szégyenlem ezt az érzést. Nagy levegő, tovább. Új könyvek kellenek, új hangszerek, új sport, új tudás.

Ülök a repülőn. Közel 10 óra a séta a felhőkön Lisszabonbòl Sao Paulo külvárosába. Hosszú. Unalmas órák. 3 film és zsibbadt végtagok amikor végre recseg a mikrofon és az utaskìserő bemondja, hogy elkezdtük a landolás és 30 perc múlva földet érünk.  Földet?  Mármint úgy érted Dél-Amerikàt èrünk. Dél-Amerika. Dél-Amerika. Elkezd gyorsabban verni a szìvem. Izzad a tenyerem. Fénysebesen zùgnak a gondolataim. Megtettem. Elindultam. Itt vagyok. Ülök
a székemben és ismètelgetem a fejemben a gondolatot. Ìzlelem az új nyelv új szavait. Ez a negyedik. Apró mosolyra húzom a szám, mert ha lehetek szánalmas akkor lehetek büszke is magamra ezekért. Itt vagyok. Mindjárt a kontinenshez ér a lábam. Poros lesz a cipőm tőle. Érzem majd a szelèt. Beszìvom a trópusi levegőt a tüdőmbe. Dél-Amerika. Az ismeretlen. Dél-Amerika a misztikus. Brazília a hatalmas...



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Iguazú-vízesés

Kép
A maratoni busz út után megérkeztem Foz do Iguacu városába, ami kicsit sem hasonlít Brazília északi városaihoz. Európai arcok néznek veled szembe az utcán és minden rendezett. Kevés szemét van. Internet hiányában motor taxit fogtam, hogy megtaláljam a szállást. Van ez a dolog itt Brazíliában, amit nem annyira kedvelek. Felajánlják az internet lehetőségét és amikor a regisztrációs felület feljön nem enged mást beírni csak brazíliai telefonszámot. Teljesen érthetetlen számomra ez, hogy nemzetközi reptereken és pályaudvarokon, hogy tarthatnak még mindig itt. Lényeg a lényeg, aki Brazíliába jön, az készüljön fel erre. Repjegy vásárlásnál, állomásokon, egyéb regisztrációnál előfordulnak ezek a dolgok. Szóval kimentem az állomás elé, hogy lássam mi a helyzet. Ott várakozott egy motortaxi és odaléptem hozzá, hogy megtudjam milyen messze van a szállás. Eszembe sem jutott felülni annyi csomaggal, ami nekem volt. Aztán a srác megkérdezte miért nem megyek el vele? Fáradt voltam más lehetőségek...
További információk

Dona Carmelinha

Kép
Miután eldöntöttem, hogy Carmelinha-val maradok, mondtam neki, hogy Amanda itt dolgozik a közelben, ugorjunk be hozzá, s közöljük vele a jó hírt, hogy maradok még pár napot mielőtt visszamegyek Natalba. Amikor megjelentünk az üzlet ajtajában és a dona (Itt így hívják az idősebb asszonyokat ) mesélni kezdte mi történt, Amandànak kicsodrultak a könnyei. Miért sírsz? Kérdeztem tőle, miközben letöröltem a könnyeit az arcáról. Nem válaszolt hosszan, csak mosolygott. Azt hittem, hogy nem látlak többé. Az elmúlt hetekben én és Amanda azon dolgoztunk, hogy felderítsük a szemét piacot és az eco cuccokat. Pernambuco tájain Úton Pernambuco államban  Próbáltuk formálni a gondolatot, hogy miként legyen. Ez a dolog eleinte nagyon képlékeny volt. Naponta alakult és változott az elképzelés, hogy miként kéne csinálni. Felkerestünk gyártókat, beszéltünk lehetséges partnerekkel ezügyben, de úgy tűnt, hogy a dolgok igencsak nehézkesen mennek. Nekem el kell mennem egy esküvőre, mondtam neki...
További információk

A project és egy másik állam, amiből szinte semmit sem láttam még

Kép
Goias-Brazília Goiâna   Miután landolt a gépem Gois államban Goiâna városában, nem túl sok időm volt unatkozni. Az ok, amiért itt vagyok, igazából szinte egészen percre pontosan 2 évvel ezelőtt kezdődött. Emlékszem, hogy nyugtalanul tébláboltam otthon a saját nappalim közepén a barátaimra várva. Valamelyik hegyet mentünk épp megmászni, úgyhogy össze-vissza futkoztam a lakásban, a beülő, meg a hegyi gatya között, amikor hirtelen belém hasított valami érzés. Épp a gatyám próbáltam magamra ráncigálni, miközben kétszer majdnem hanyatt vágódtam. Amikor felemelkedtem a hajlott pózból, megláttam azt a könyvet a polcon, amit még 15 évvel azelőtt olvastam és akkor nagyon régen jól megfogadtam magamnak, hogy egyszer én is véghez viszem azt, ami abban a könyvben áll. Ez a könyv a világ egyik leghíresebb zarándok útjáról szól, amit én el is felejtettem, miután kiolvastam a könyvet. Most ott volt. Ott meredezett rám és visszavonhatatlanul megszólított, ismét. A következő percben...
További információk