Az utolsó napok Belém-ben

Biciklizem át a városon és az őrült vadul közlekedő buszok szele dobál mindenfele az úton. A patka hatalmas. Átfut az agyamon "te jó ég", ha ebbe bele csúszok biciklistől, abban nem lesz köszönet. " sötétedik. Nincs lámpánk, de itt ezen senki nem izgatja magát túlságosan. Az út mellett posztoló rendőrök ügyet sem vetnek rá, hogy már sötét van és mi lámpa nélkül nyomjuk. Gyakorlatilag egy biciklisnek sincs. Dannie és Daniel össze vissza kacsaznak. A lányon látom, hogy nem egy nagy bicikli bajnok, s közben arra gondolok, hogy vajon hogy veszi a bátorságot arra, hogy brazília agyrém közlekedésben részt vegyen. Mire a gondolat végére érek hirtelen befekez és én akkorát csattanok a hátsó gumijan, hogy csak úgy föcsög. Kicsit rosszalló pillantást vétek rá, majd félig viccesen megjegyzem, hogy nem hazudtolja meg magát,  nagyon "Brazìl". Ő meg csak nevet. Érti hogy mire gondolok. Az őrülten kedves bátyja mèreg drága bringájval nyomulok. Kanadából rendelte. 

João, a menő bringa tulajdonosa

Megígértem neki, hogy vigyázok rá. Jól esik bringán ülni. Több mint 3 hónapja nem volt ilyenben részem. Hiányzik néha. 3 szívroham után Belém utcáin ránk szakadtak a trópusok megint. Ma egész nap esett és amikor kiértünk az Amazonasz partjára akkor először éreztem picit hűvöset. Megtudtam, hogy itt most tél van tulajdonképpen. El sem akarom képzelni a nyarat. Nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de Isten bocsássa meg erre gondoltam.  Visszafele megálltunk egy útszéli kricsmiben, hogy tacacát együnk. A tacacá egy tipikusan amazonaszi leves, amibe egy amazoniai zöldséget tesznek és valami trutyi  (takony ) szerű anyagot, amiről megtudtam később, hogy a tápióka egy változata. Nem valami vonzó. Megkóstoltam és nem lett a kedvencem. A jambu levél miatt nagyon erőteljes ize van és ha a szádba veszed, akkor olyan mintha nagyon sok friss menta levelet rágnál el és az utána márna a szádat. A leves része savanykás. Nem olyan rossz. Emlekeztet a savanyú káposztára. 

Neki finom, nekem bizarr

Amikor újra neki akarok indulni a biciklivel, lapos az első gumi. Remek! Az über menő kanadai bringa alattam rogyott össze. Ígéretek ide vagy oda. Nem bírtam megóvni. A házban João-nak (Ejtsd: zsoáó) szabadkozom a lapos gumi miatt, s kicsit rosszul érzem magam az eset kapcsán. Ugyan már, nem aggódj miatta,-mondja ő, - van másik, majd kicserélem. Hálás voltam, mint annyi minden másért is. Másnap, az utolsó napomon Iza a gyönyörű kreol lány megígérte, hogy átjön elköszönni. Én meg azt, hogy főzök neki. Elmentem reggel a boltba és össze vásároltam 4 napi gyümölcsöt és száraz élelmet a hajó útra. Azt gondoltam, ha a kaja nem megbízható, akkor valahogy éljen túl a túrát. Aztán gyorsan megfőztem az ebédet és összedobáltam a motyóm. Hirtelen tele lett a ház. 4 lány jött, brazilok. Épp Santarém-ból érkeztek és valami gond volt a szállásukkal így egy időre Dannie-nél dokkoltak le. Megjött Iza is, majd végül beállított Nikol, a hamburgi lány, aki Dannie lehetséges kanapészörfös jelöltje volt, de aztán mégsem úgy alakult. Végül megbeszéltek hogy csak beugrik. Beugrott. Amikor beállított nem volt haj a fején, csak egy nagy kopasz golyó. Nagyon kedves lány! Jól beszél portugàlul és kriminologiát hallgat Hamburgban az egyetemen. Nagyon vidám hangulat kerekedett. Kiderült, hogy ő is Santarém-ba tart, csak épp nem egy bárkán megyünk. Kicsit bánom, dehát ez van. Megbeszéltünk, hogy ott találkozunk, ha az amazoniai szél is úgy akarja. Bántam otthagyni azt a csapatot, dehát úgyis mindegy, mert mind szétszéledünk. Ilyen ez a jövés ménes. A dolgok jönnek és mennek. Változás az élet rendje.

Viszlát Isabor, viszlát Belém