Belém, Pará, Brazìlia

Amikor kinyitottam a szemem a nap élesen körülírható korongként emelkedett ki valami gazdag zöld mögül. Megváltozott a táj. Minden zöld, amerre a szemem ellát.


Még 3 óra zötykölődés az éjszakai buszon, ami nem túl kényelmes. Brazília tele van fekvő rendőrökkel és nincsenek nagyon autópályák ezen a tájékon. Borzalmasak az utak és ha nem is láttam, de éreztem csukott szemmel a zsúfolt buszon, hogy ráz szét a brazìliai valóság. 


A megváltozott tájon jobb az út és minden egész más. Az elnyújtott zöld tájakon kis tavak, körülöttük elszórtan állatok legelésznek. A távolban gazdag zöld erdők és kókusz diófa mindenfele. Mintha a szemét is kevesebb lenne, vagy csak beleveszik a zöldbe. Olyan benyomást kelt a vidék, mintha jobb lenne az élet arrafelé ahol az anyaföld lélegzik. Magamra vettem szinte az összes téli motyóm ami a kezem ügyébe került, mert a buszban kb 18 fok volt. Brazíliában imádnak túlzásba vinni dolgokat. Ilyen a klíma is. Olyan nincs, hogy közép vagy ideális. Vagy nagyon van, vagy csak kicsit. Minden nagyon színes vagy nagyon giccses vagy nagyon hideg, vagy nagyon forró. Ez most itt a nagyon klimatizált kategória. Aztán amikor meg kiszàllsz a buszból, akkor hőgutát kapsz, ahogy hirtelen arcon csap a trópusok. Elképzelem, hogy ezen a zöld vidéken mennyivel páradúsabb a forró. Az éjszaka folyamán elhagytuk Maranhão-t és már Pará megyében vagyunk, ahol az utcák, épületek hasonlóak és mégis valami más. Mások az energiák és a vàrosban az utcákon is mintha kevesebb szemét lenne. Csak egy dolog ugyan az, mint mindenhol máshol és az a shell, a traffipax kamerák és a gyógyszertárak, amik a markukba tartják az emberiséget.




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Iguazú-vízesés

Kép
A maratoni busz út után megérkeztem Foz do Iguacu városába, ami kicsit sem hasonlít Brazília északi városaihoz. Európai arcok néznek veled szembe az utcán és minden rendezett. Kevés szemét van. Internet hiányában motor taxit fogtam, hogy megtaláljam a szállást. Van ez a dolog itt Brazíliában, amit nem annyira kedvelek. Felajánlják az internet lehetőségét és amikor a regisztrációs felület feljön nem enged mást beírni csak brazíliai telefonszámot. Teljesen érthetetlen számomra ez, hogy nemzetközi reptereken és pályaudvarokon, hogy tarthatnak még mindig itt. Lényeg a lényeg, aki Brazíliába jön, az készüljön fel erre. Repjegy vásárlásnál, állomásokon, egyéb regisztrációnál előfordulnak ezek a dolgok. Szóval kimentem az állomás elé, hogy lássam mi a helyzet. Ott várakozott egy motortaxi és odaléptem hozzá, hogy megtudjam milyen messze van a szállás. Eszembe sem jutott felülni annyi csomaggal, ami nekem volt. Aztán a srác megkérdezte miért nem megyek el vele? Fáradt voltam más lehetőségek
További információk

Dona Carmelinha

Kép
Miután eldöntöttem, hogy Carmelinha-val maradok, mondtam neki, hogy Amanda itt dolgozik a közelben, ugorjunk be hozzá, s közöljük vele a jó hírt, hogy maradok még pár napot mielőtt visszamegyek Natalba. Amikor megjelentünk az üzlet ajtajában és a dona (Itt így hívják az idősebb asszonyokat ) mesélni kezdte mi történt, Amandànak kicsodrultak a könnyei. Miért sírsz? Kérdeztem tőle, miközben letöröltem a könnyeit az arcáról. Nem válaszolt hosszan, csak mosolygott. Azt hittem, hogy nem látlak többé. Az elmúlt hetekben én és Amanda azon dolgoztunk, hogy felderítsük a szemét piacot és az eco cuccokat. Pernambuco tájain Úton Pernambuco államban  Próbáltuk formálni a gondolatot, hogy miként legyen. Ez a dolog eleinte nagyon képlékeny volt. Naponta alakult és változott az elképzelés, hogy miként kéne csinálni. Felkerestünk gyártókat, beszéltünk lehetséges partnerekkel ezügyben, de úgy tűnt, hogy a dolgok igencsak nehézkesen mennek. Nekem el kell mennem egy esküvőre, mondtam neki és
További információk

A project és egy másik állam, amiből szinte semmit sem láttam még

Kép
Goias-Brazília Goiâna   Miután landolt a gépem Gois államban Goiâna városában, nem túl sok időm volt unatkozni. Az ok, amiért itt vagyok, igazából szinte egészen percre pontosan 2 évvel ezelőtt kezdődött. Emlékszem, hogy nyugtalanul tébláboltam otthon a saját nappalim közepén a barátaimra várva. Valamelyik hegyet mentünk épp megmászni, úgyhogy össze-vissza futkoztam a lakásban, a beülő, meg a hegyi gatya között, amikor hirtelen belém hasított valami érzés. Épp a gatyám próbáltam magamra ráncigálni, miközben kétszer majdnem hanyatt vágódtam. Amikor felemelkedtem a hajlott pózból, megláttam azt a könyvet a polcon, amit még 15 évvel azelőtt olvastam és akkor nagyon régen jól megfogadtam magamnak, hogy egyszer én is véghez viszem azt, ami abban a könyvben áll. Ez a könyv a világ egyik leghíresebb zarándok útjáról szól, amit én el is felejtettem, miután kiolvastam a könyvet. Most ott volt. Ott meredezett rám és visszavonhatatlanul megszólított, ismét. A következő percben már
További információk