Hajóval az Amazonas folyón

A szállás a bárkán

Éjjel nem túl sokat aludtam. Ilyen hering módba nem igazán lehet produktív pihenést eszközölni. Lejjebb engedtem a függőágyam, hogy némileg a többiek alá kerüljek, mert nyomasztó, hogy két hapsi terpeszkedik mellettem. Kicsit jobb így.



Ennek az ötletnek megörültem. Az élet apró örömei. Fél 1-kor elmentem a zuhanyzót felderíteni. Leszámítva a motor hangját, csend volt a hajón. Senki nem mozgolódott már. A tömeg közepén ez volt a privát szféra. Örültem neki.

Éjszaka, a hajón

Egy másik alkalommal, mellettem egy autistának tűnő középkorú fickó hirtelen elkezd üvöltözni a semmiből. Mindenki lefagy. Még a hisztiző kölykök is elkussolnak. A jegyszedő néni,  aki a szakács is és takarítónő egyben, úgy tűnik, hogy szociális munkás is lehetne, mert hirtelen odalép és egy öleléssel megnyugtatja az embert. Leül mellé, beszél hozzá. A férfi jelelve beszél. Kis idő múlva megnyugszik. Az élet megy tovább. Hosszú volt ez a nap is és még 2, vagy 3 ilyen lesz.

A 4 napos hajó úton, nem sok mindent lehet csinálni. Lehet nézni az Amazónia vidékét 

A hajó lassan döcög felfelé a folyással szemben, majd valahol kiköt egy pár percre reggel 9-kor. Árusok üvöltöznek lentről. Egyikük felugrik a hajóra. Veszek tőle egy coxinhát, ami egy csepp formájú bepanírozott dolog, amiben belül nagyon ízletes csirkehús van.




Napközben gyerekek ladikokon közelítenek és olyan mintha várnának valamit. Egy nő apró bezacskózott csomagokat dob a vízbe. Felemeli, meglengeti, mintegy jelezvén, hogy jöhetnek érte. Végig a folyó mentén kis fa kaibák és faházak viszonylag közel egymáshoz. A folyón főleg gyermekeket látni nap közben. Az egész kicsitől a 14 éves  korig és az idősebbek is, kint vannak a folyón. A legkisebb akit láttam olyan 4-5 lehetett és egyedül szelte a hullámokat egy szakadt ladikon. Arra gondolok, ha ez a kölyök európai szülők gyereke lenne, az anyja már hatszor elhalálozik szívroham miatt. Itt ez természetes. Olyan ez nekik, mint a levegő vétel. A folyó neveli őket. A folyó gyerekei ők.

Amazóniai gyümölcsöket áruló gyerekek 


Napközben egy másik ladik közelít a hajó felé. 4 gyerek van rajt. 3 lány és 1 srác 6 és 14 közöttinek tippelem őket. Bravúros módon irányítja a hajó oldalához a kis csónakot a lány, aminek csak úgy recseg a motorja. Kiabál annak, aki a csónak orrába van. Az vissza ordít "mindjárt megvan, menj közelebb ". Tisztára mint egy Van Damme film akció jelenete. 2 másodperc alatt olyan pozícióba hozzák a ladikot, hogy az rögzíthető állapotba kerül és már ugrálnak is fel a hajóra, mint valami kalóz banda. Kókusz víz és brazìlia gesztenye van náluk, azt próbálják eladni az utasoknak. 



Luise a francia srác vesz egy adag gesztenyét és próbálja megpucolni az irgalmatlanul kemény héjjat. Napközben megtanítom neki a kettes snapszert, hogy gyorusabban menjen az idő. Meleg van. Pár ember  a hajó végében elkezd énekelni és hangszereken kísérik magukat. Tiszta hippi életérzes. Körülöttünk elterül az Amazónia a hajó bandukol és én beleharapok az ízletes coxinha-ba,  (ejtsd: kosinnya) amit a kikötőbe vettem reggel...

Portékájukat kínáló árusok a kikötőben 


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Iguazú-vízesés

Kép
A maratoni busz út után megérkeztem Foz do Iguacu városába, ami kicsit sem hasonlít Brazília északi városaihoz. Európai arcok néznek veled szembe az utcán és minden rendezett. Kevés szemét van. Internet hiányában motor taxit fogtam, hogy megtaláljam a szállást. Van ez a dolog itt Brazíliában, amit nem annyira kedvelek. Felajánlják az internet lehetőségét és amikor a regisztrációs felület feljön nem enged mást beírni csak brazíliai telefonszámot. Teljesen érthetetlen számomra ez, hogy nemzetközi reptereken és pályaudvarokon, hogy tarthatnak még mindig itt. Lényeg a lényeg, aki Brazíliába jön, az készüljön fel erre. Repjegy vásárlásnál, állomásokon, egyéb regisztrációnál előfordulnak ezek a dolgok. Szóval kimentem az állomás elé, hogy lássam mi a helyzet. Ott várakozott egy motortaxi és odaléptem hozzá, hogy megtudjam milyen messze van a szállás. Eszembe sem jutott felülni annyi csomaggal, ami nekem volt. Aztán a srác megkérdezte miért nem megyek el vele? Fáradt voltam más lehetőségek...
További információk

Dona Carmelinha

Kép
Miután eldöntöttem, hogy Carmelinha-val maradok, mondtam neki, hogy Amanda itt dolgozik a közelben, ugorjunk be hozzá, s közöljük vele a jó hírt, hogy maradok még pár napot mielőtt visszamegyek Natalba. Amikor megjelentünk az üzlet ajtajában és a dona (Itt így hívják az idősebb asszonyokat ) mesélni kezdte mi történt, Amandànak kicsodrultak a könnyei. Miért sírsz? Kérdeztem tőle, miközben letöröltem a könnyeit az arcáról. Nem válaszolt hosszan, csak mosolygott. Azt hittem, hogy nem látlak többé. Az elmúlt hetekben én és Amanda azon dolgoztunk, hogy felderítsük a szemét piacot és az eco cuccokat. Pernambuco tájain Úton Pernambuco államban  Próbáltuk formálni a gondolatot, hogy miként legyen. Ez a dolog eleinte nagyon képlékeny volt. Naponta alakult és változott az elképzelés, hogy miként kéne csinálni. Felkerestünk gyártókat, beszéltünk lehetséges partnerekkel ezügyben, de úgy tűnt, hogy a dolgok igencsak nehézkesen mennek. Nekem el kell mennem egy esküvőre, mondtam neki...
További információk

A project és egy másik állam, amiből szinte semmit sem láttam még

Kép
Goias-Brazília Goiâna   Miután landolt a gépem Gois államban Goiâna városában, nem túl sok időm volt unatkozni. Az ok, amiért itt vagyok, igazából szinte egészen percre pontosan 2 évvel ezelőtt kezdődött. Emlékszem, hogy nyugtalanul tébláboltam otthon a saját nappalim közepén a barátaimra várva. Valamelyik hegyet mentünk épp megmászni, úgyhogy össze-vissza futkoztam a lakásban, a beülő, meg a hegyi gatya között, amikor hirtelen belém hasított valami érzés. Épp a gatyám próbáltam magamra ráncigálni, miközben kétszer majdnem hanyatt vágódtam. Amikor felemelkedtem a hajlott pózból, megláttam azt a könyvet a polcon, amit még 15 évvel azelőtt olvastam és akkor nagyon régen jól megfogadtam magamnak, hogy egyszer én is véghez viszem azt, ami abban a könyvben áll. Ez a könyv a világ egyik leghíresebb zarándok útjáról szól, amit én el is felejtettem, miután kiolvastam a könyvet. Most ott volt. Ott meredezett rám és visszavonhatatlanul megszólított, ismét. A következő percben...
További információk