Komfort zónán innen és túl
Az elmúlt több mint egy hónapban egyhelyben voltam. Kicsit nyugodtabbá vált az utazás és lett egy ideiglenes "otthonom" kulccsal, hűtővel és egy óceánnal a teraszon, amit csodálva bámultam minden egyes paradicsomszószos tészta megfőzése közben. Az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy egy olyan álmot váltsak valóra, ami talán mindenki álma kicsit. A türkiz óceán partján élni egy olyan vidéken, ahol nincs tél. Trópusi gyümölcsöt reggelizni nap mint nap és élvezni az esőt, ami sosem igazán hideg. Amikor megálltam az életem otthonszerűvé vált. Van egy ágyam, fürdőszobám, mosógépem és egy Dél-Atlanti óceán a kertben. Minden egyes reggelit úgy fogyasztok el, hogy nézem, ahogy a delfinek játszanak a hullámokon. Az egyszer volt gondolatmagocska a fejembe hatalmas növény lett és egyszer csak már nem bennem virágzott, hanem a szemem előtt. Rengeteg embert ismertem meg és sok időt töltöttem az óceán parton és az óceánban úszva. Szinte egy napot sem mulasztottam el. Megvettem Verót, a szakadt moongose bringát és nem számított, hogy a népek ufónak néznek, amikor 40 fokban csapattam az irgalmatlanul rossz állapotú utakon. Hamar meg is kettyent alattam szegény. Eljártam a kanapèszörfös találkozókra, ahol rengeteg embert ismertem meg. Helyieket és utazókat egyaránt. Sok meditatív óra, némi önkéntes munka és különféle ismeretség után az életemnek rutinja lett újra. Nem volt minden nap meglepetés, nem volt minden nap újdonság és minden egyes nap új ember vagy helyzet. Jó volt. Az ember azt gondolja, hogy az utazásba nem lehet elfáradni, pedig igen. Főleg, ha nomádba nyomod. Úgy tűnik, hogy az állandóságnak is megvan a maga szépsége, ha azt egy olyan vidéken töltöd, ami boldoggá tesz. Natal esővel köszöntött amikor megérkeztem és most, hogy elhagyni készülök megint esik 2 napja. Eszméletlen mennyiségű eső zúg alá percenként, kész csoda, hogy nincs még árvíz. Megint elkezdtem kötődni. Elkezdtem kötődni emberekhez és elkezdtem kötődni a helyhez és annak varázsához. Kicsit nehéz újra elindulni. Megjelennek egy pillanatra a régi kétségek és félelmek, hogy akkor most hogy lesz, de most már nem állok velük vitába olyan szinten, mint korábban. Érzem a hatásokat, a mondatokat, amik emberek szájából hangzottak el, a tetteket, amiket a saját bőrömön éreztem, a mosolyokat az öleléseket, amik nyomot hagytak rajtam egy életre. Megint megváltoztam...
