Manaus, Amazônia

Az Amazonas és a Rio Negro találkozása Manausnál

Manaus. Kilépve a kikötőbe próbálom kikerülni az odagyűlt nyüzsgő tömeget és amikor rá teszem a lábam az utca nedves kövére, akkor érzem a mocsoknak és az esőnek a keveredését, ami nehézkes párává válik, ahogy a nap feljebb kúszik az égen. A roskadozó épületek árnyékában, műanyag asztalok mögött sötét arcú alakok és erősen sminket nők ültek a napernyők alatt. Szemben a téren "brazìl-idegen" környezet felújított templommal és parkkal. Egészen európai jellegű a tér. Hangosan száguldó forgalom süvölt a tér és a dokk között. Taxisok és rágcsálnivalót rám tukmálni akaró emberek szólítanak meg mindenfele az úton. Ha kisüt a nap, emèszt. Hamar megtalàlom az ingyen wifit és foglalok egy hostelben szállást. Olcsó. Az utcán leszólít egy csóka. "Do you need some help? Where are you from? " Kicsit meglepődök azon, hogy tud angolul, mert Brazíliában nem túl szokványos nyelveken beszélni. Gondolom rám van írva, hogy gringa vagyok és el akart valamit adni nekem. Hamar lelombozom, hogy nincs egy vasam sem és amúgy sem érdekel a delfin simogató elvetemült ötlete. Azt mondja menjek az Iguana turismóba és beszéljek az unokaöccsével, aki a tulaj, hátha akad valami munka. A hostelben földöntúli örömmel állok a zuhany alatt fél órát és áldok minden szenteket a meleg víz érzeséért. Csak egy napot tervezek a hostelben, aztán a költséghatékony kanapét választom a következő napokra. A vendéglátóm Eliomar kedves. Az anyjával él együtt. Másnap reggel Eliomar a kezét tördelve jön oda hozzám és kérdezi, hogy nem gond e, hogy másik szörfös is lesz itt. Őrülten rugalmas vagyok és hálás, -mondom neki és bele kortyolok az asztalon gőzölgő brazìliai zamatos kávéba. De még valaki más is van vele. Hárman lesztek a szobában nem gond?

Este a vàrosban a sör mellett ott ült Ázsia, Európa, Dél-Amerika és Ausztrália. Micsoda kulturális találkozó. A megfelelő emberek, a megfelelő helyen, a tökéletes időben. Nem volt gond! Másnap bementünk a városba, hogy jegyet vegyünk nekik Santarem irányába. Ők Kolumbia felől jöttek. Én voltam a tolmács. Igen. Mondom, én voltam a tolmács. Megkértek, hogy legyek a segítségükre a jegyszerzés kérdésében. Természetesen ők is alacsony költségvetésű hosszú távú utazók, úgyhogy minden jó, ahol tudsz spórolni. Kitalálták, hogy menjünk rögtön a hajóra és keressük meg a kapitányt, beszéljünk vele a lehetőségekről. Voltak kétségeim, de persze nem mondtam nemet. Segíteni akartam. Amikor kezet fogtam a kapitánnyal, aki egy alacsony, picit hajlott hátú, középkorú nő volt, akkor azt mondtam neki én vagyok a tolmács. Ezen nevettem magamban egy sort. Viccesnek találtam a szituációt. A kazah lány nyökögött-bökögött mellettem portunnyóul (a spanyol és a portugál keverék nyelve) én meg elkezdtem fordítani és hozzá képest folyékonyan beszéltem a nőhöz portugàlul és őrülten büszke voltam magamra! Kifelé sétálva a vízen úszó hatalmas vasszerkezetről, ami a kikötő volt, mindenfele kisebb, nagyobb bárkák és hajók a vízben. A kopott sárga festék alól kifürkesző vas szaga terjengett a levegőben és a naptól még élénkebb színek élesítették a látványt. Irány a fekete folyó. Mielőtt elindultunk úszni, bementünk a városba kaját vadászni. A vasárnap is nyitva tartó multi (lojas americas) előtt a többiek megálltak és azt mondták kell pár kacat, úgyhogy ide bemegyünk. Hosszúra nyúlt a sopping, így Zarinkával a bejárat előtt filozófiai eszmefuttatást folytattunk arról, hogy mennyire élő a rasszizmus Dél-Amerikában és mennyire másként működik azon és ezen a kontinensen ez a jelenség. Közben oda nyújtott nekem egy twixet. Felcsillant a szemem, mint a gyereknek karácsonykor, mikor meglátja az ajándékot. Csoki! A ritka csoda ezekben a napokban. Ahogy szètolvadt a számban azt éreztem, hogy a mindenség csórói vagyunk mi. Pénz és mindenféle anyagi támogatás nélkül és a világ legnagyobb tudásával egyszer csinálatos esemény keretein belül méreg drága twixt osztunk szét négy felé az amerikai kapitalizmus brazìliai helyszìnèn és élvezzük, hogy élünk.