Jericoacoara utàn
Miután elhagytam az idilli és kevéssé igazi Brazìl világot Jerico-ben, hamar szembesültem a szomorú és sokkoló valósággal, amikor próbáltam stoppolni Brazìlia poros és szeméttel tele útjain.
Nehéz azt vissza adni képekkel vagy szóban, hogy milyen a közeg amiben haladok. Néha nagyon elhagyatott, nagy tàvolsagokkal a lakott területek között, néha vadnak és embertelennek tűnő az, ahol emberek élnek. Néha a színek kétszer annyira színesek mint máshol.
Néhay a forróság emésztő és épp abban a pillanatban úgy érzed a jó Isten sem akar kedves lenni hozzád.
Máskor meg nem is stoppolsz és felvesznek. A stopp Jerico-bòl Barreirinhas-ba lassabban ment mint gondoltam. Az elején egész jó volt. Felvett két fiatal srác. Amikor ránéztem a km óra állásra a mutató majdnem kiakadt. 150-el hasítottunk Brazìlia útjain. Annyira nem bántam, mert mindig olyan lassan halad mindenki. Az utak nem túlzottan jók és nincs autópálya vagy gyorsforgalmi út. Nem is beszélve arról, hogy minél közelebb értem Barreirinhas-hoz annál jobban fogyott el az út a lábam alatt. Egyre szűkebb lett, egyre lukasabb és egyre homososabb. Mire lement a nap és Paulino Nevesbe értem már nagyon elhagyatottak voltak az utak. Az utolsó stoppom tulajdonképpen egy helyi buszjàrat volt, amiért 10 relat fizettem Tutoia városától Paulo neve-ig. (30 km, 800HUF) Ott volt a végállomás. 40 km-re Barreirinhas-tòl. Sötét volt, nem volt mit tenni. Úgy döntöttem, hogy maradok, mire a sofőr rámutatott egy zöld házra és mondta hogy ott tudok aludni olcsón.
80 real volt nálam összesen. Nem volt több pénzem. 50 realt fizettem a szobàèrt amiben volt egy egész jó vacsora. Kérdeztem a nőt, aki ott volt, hogy van e étel. Azt mondta, hogy van. Olyan, hogy étlap vagy kívánság lista itt nincs. Lezuhanyoztam az egész napos stoppolàs bűzèt magamról a nem túl impozáns környezetben és leültem az erős túlzással étteremnek nevezhető helységbe. Vártam a meglepetés vacsit. Tipikus Brazìl eledel jött. Saláta, rizs, bab, valami kétes kinézetű de finom csirke. Jó volt! Aztán bejött Valentin a 21 éves francia fiú..
még a legelhagyatottabb Isten háta mögötti helyen sem voltam egyedül. A vacsora után az utcán ülve beszélgettünk az élet nagy dolgairól meg az impresszionizmusròl tartottam némi gyorstalpaló kurzust neki, mert francia létére elég hiányos tudással rendelkezett ez ügyben..
beszélgetés közben elhaladt egy-egy tehén az utcán és gazdàtlannak tűnő lovak koboroltak mindenfele.. miután kicserèltük a gondolatokat hamar reggel lett és kénytelen voltam az utolsó 20 realt is odaadni a jipp sofőrjènek, aki bevitt Barreirinhas városába. Megérkeztem Lençóis Maranhenses csodálatos vidèkère.
Nehéz azt vissza adni képekkel vagy szóban, hogy milyen a közeg amiben haladok. Néha nagyon elhagyatott, nagy tàvolsagokkal a lakott területek között, néha vadnak és embertelennek tűnő az, ahol emberek élnek. Néha a színek kétszer annyira színesek mint máshol.
Máskor meg nem is stoppolsz és felvesznek. A stopp Jerico-bòl Barreirinhas-ba lassabban ment mint gondoltam. Az elején egész jó volt. Felvett két fiatal srác. Amikor ránéztem a km óra állásra a mutató majdnem kiakadt. 150-el hasítottunk Brazìlia útjain. Annyira nem bántam, mert mindig olyan lassan halad mindenki. Az utak nem túlzottan jók és nincs autópálya vagy gyorsforgalmi út. Nem is beszélve arról, hogy minél közelebb értem Barreirinhas-hoz annál jobban fogyott el az út a lábam alatt. Egyre szűkebb lett, egyre lukasabb és egyre homososabb. Mire lement a nap és Paulino Nevesbe értem már nagyon elhagyatottak voltak az utak. Az utolsó stoppom tulajdonképpen egy helyi buszjàrat volt, amiért 10 relat fizettem Tutoia városától Paulo neve-ig. (30 km, 800HUF) Ott volt a végállomás. 40 km-re Barreirinhas-tòl. Sötét volt, nem volt mit tenni. Úgy döntöttem, hogy maradok, mire a sofőr rámutatott egy zöld házra és mondta hogy ott tudok aludni olcsón.
80 real volt nálam összesen. Nem volt több pénzem. 50 realt fizettem a szobàèrt amiben volt egy egész jó vacsora. Kérdeztem a nőt, aki ott volt, hogy van e étel. Azt mondta, hogy van. Olyan, hogy étlap vagy kívánság lista itt nincs. Lezuhanyoztam az egész napos stoppolàs bűzèt magamról a nem túl impozáns környezetben és leültem az erős túlzással étteremnek nevezhető helységbe. Vártam a meglepetés vacsit. Tipikus Brazìl eledel jött. Saláta, rizs, bab, valami kétes kinézetű de finom csirke. Jó volt! Aztán bejött Valentin a 21 éves francia fiú..
még a legelhagyatottabb Isten háta mögötti helyen sem voltam egyedül. A vacsora után az utcán ülve beszélgettünk az élet nagy dolgairól meg az impresszionizmusròl tartottam némi gyorstalpaló kurzust neki, mert francia létére elég hiányos tudással rendelkezett ez ügyben..
beszélgetés közben elhaladt egy-egy tehén az utcán és gazdàtlannak tűnő lovak koboroltak mindenfele.. miután kicserèltük a gondolatokat hamar reggel lett és kénytelen voltam az utolsó 20 realt is odaadni a jipp sofőrjènek, aki bevitt Barreirinhas városába. Megérkeztem Lençóis Maranhenses csodálatos vidèkère.
