Natal 2.
Natalnak egészen európai arca van. Az utcák tiszták, hatalmas épületek magasodnak az ég felé. Itt ez nagyon divatos. Az óceán parton a jobbnál jobb bárok és éttermek sorakoznak a homokdűnék árnyékában. Mások az energiák. A jobb élet energiája érződik. Látni az épületeken, az utcákon, az autóparkon amivel az itt lakók rendelkeznek. Látni az embereken, akik a soppingba (Itt így hívják a plázát, ami amúgy nagyon népszerű ) lézengnek, hogy megegyenek egy méreg drága fagyit. A Buszon a nő, akinél megveszem a jegyem, a magasba emeli a 10 reált, hogy ellenőrízze nem hamisítvány e. Na ilyet sem láttam még Brazíliában. Ez is sokat mondó. Az emberek portugálja kissé "portugál" színezetű itt. Érzetre keményebb, mint Brazília más területein, hasonlatos az európaihoz de nagyon nagy különbségek nincsenek, mint Ausztriában például. Az életem Natalban kissé luxus módban kezdődött. Sérgio után àtköltöztem az óceán parti vityillòba, ami Renato barátom vìkend hàza egy luxus lakòpark közepén Nataltòl körülbelül 15 km-re. Àllati menő úszómedencèk vannak mindenfele a területen a lakóházak között. Pázsit és kókusz diòtòl roskadozó fák. Amikor a lakásban a konyhán állok és főzöm a kis borsós tésztám, majd a teraszra emelem a tekintetem az óceán ott kéklik és zöldellik a füves teraszon. Milyen ez? Őrülten komfortos és menő. Én persze továbbra is sporoló üzemmódban vagyok úgyhogy néha kicsit vicces is. Úgy döntöttem, hogy veszek egy szakadt bringát, mert a város 15 km távolsága nem távolság, a busz meg nagyon drága. Ha minden nap bemegyek a városba,-mert ott van élet, itt meg csak menőség, meg luxus, meg monokini a parton,mert egy lélek sincs rajtam kívül,-akkor 10 real ugrik. Egy hónap alatt, az 300 reál, csak a busz. Így hát felcsapattam a helyi olx-re és megnéztem mi a kínálat. Ott volt ő. Romokba dőlve piroslott valami ócska fal mellett. Azt írják 130 reál. (Kb. 10 ezer ft) Láttam, hogy friss hirdetés, gyorsan felvettem a kapcsolatot a tulajjal és kisebb nyelvi nehézségek után meg is beszéltük, hogy a következő napokban elmegyek és megnézem. Mondtam neki, hogy a bringának működnie kell, mert azzal fogok hazamenni. Kedves volt, mert elvitte és olyan állapotba hozta, hogy járóképes legyen. Jó messze volt a város másik felén. Hála egy buszjàrat app-nek, könnyen megtaláltam és szimpatikus volt első pillantásra. Egy régi női típusú versenybringa. Próbáltuk felhúzni az ülést mert ugye a modell alkat...közben letört az ülés rögzítő kallantyú, de amúgy is mindegy, mert egy rozsda a nyerg cső úgyhogy nagyon nehéz mozgásban hozni. Nem igazán az én méretem, de itt most nem ez a lényeg. Ha nem nagyon kényelmetlen, akkor jó lesz. Kicsit ütött-kopott, kicsit recseg, zireg-zörög, de egészen egyben van és jó minőség, azt lehet érezni. Csak épp nem törődtek a szentemmel. Kicsit féltem tőle, hogy majd megkettyen alattam hazafele, nem mertem használni az agyon rozsdásodott shimano váltót sem, nehogy baj legyen, de igazából meglepően jól szaladt, ahogy a mama mondaná. Hazafele csak háromszor vert el az eső. A nagy evenyún a buszok, autók árnyékában a töredezett, hullámzó utakon átvergődtem a városon míg végül elértem a kifelé vezető vadi új biciklis utat. Aztán már hasítottam is Vero-val, akinek már neve is volt. Azért Vero, mert piros és a piros portugálul vermelho (ejtsd : vermeljó). Amikor begurult velem a luxus lakóparkba, akkor egészen Brazília azonosnak éreztem magam. Olyanná váltam mint ő. Egy szélsőséggé a luxuson belül a szakadt kis cangámmal...
