Úgy tűnik, hogy Recife lezárult határozatlan időre. Most egy Isten háta mögötti kis helyen vagyok, Pitimbu-ban, ahova egy kaland volt elkeveredni.
 |
| Indulás |
2 kanapèszörfös host után Recife-ben nem találtam mást, akinèl szörfözhetnèk, mire Amanda benyögte spontán módon, hogy egy barátnőjènek van egy háza az óceán partján. Nincs olyan közel, a városon kívül van, mondta, majd el is döntöttük a jelektől és Istentől vezérelve, hogy ez lesz az én utam. Azt mondja a ház tulaja, hogy maradhatok egy hetet. Amanda megosztotta velem az infókat amit tudni kell, meg azt hogy itt nincs se net, se lepedő. De mit fogsz ott csinálni egy hétig? Kérdezte. Nincs bolt és a város központ nagyon messze van. Egy valami van ott és az az óceán.
A városi pörgés után nem fog megártani némi elcsendesedés, mondtam neki, de magamban kicsit arra gondoltam, hogy megint remete időszak jön, mint amikor az Amazónia mélyen maradtam. Az első napokban azt sem tudtam mit kezdjek magammal, aztán átadtam magam a természetnek meg a sorsnak és az lett az utazás egyik legemlékezetesebb pontja. Pitimbuhoz közel találtam egy várost, amit Goiana-nak hívnak és szerencsés módon blabla car is működőképes ebben az irányban. Igaz, Pitimbu kissé kiesik, de majd valami lesz. Buszra szállunk. Mire oda értünk a Pitimbu lehajtóhoz, rendesen besötétedett. A blabla car-os csóka megállt a kereszteződèsben posztoló fekete fiú mellett, hogy megtudjuk megy e busz ebbe az irányba. Nem nagyon voltak reményeim, miután 5 hónapja vagyok úton, ismerem valamelyest az itteni körülményeket. Igazam volt. Nem volt busz. A sofőr a blablà ròl bevitt minket a kb 5 km-re lévő kisvárosba, ami Pitimbu előtt van. Majd pofátlanul lehuzott minket fejenként extra 10 reàllal az 5 km-èrt. Mikor elhajtott a vadonatúj rönò duszterèvel, nem hagyott bennem jó érzéseket.
 |
| Stoppal a sötétben |
Elindultunk a sötétben és minden hátulról érkező fényre kitettük a kezünket. A közeli benzinkútnál azt mondták álljunk be a kereszteződèsbe a kút után. Istenem. Megint stoppolok, gondoltam magamban és a nagy mosollyal a képemen sòhajtottam egyet. Ezúttal nem voltam egyedül. Így picit jobb a stopp és viccesebb is. Alig vártunk 5 percet és egy régi típusú csapott hátú szakadt, öreg fiát megállt mellettünk. Amanda elkezdett beszélni hozzá én meg közben a hátsó ülést bámultam volna, mert nem volt ott. Csak egy bazi nagy hűtőlàda.
 |
| 20 km stopp a hűtőláda és az ajtó közé préselődve |
Becsaptam a hátizsákot és beprèseltem magam a talpalatnyi kis helyre oda, ahol az ülésnek kellene lenni. A hátizsákom és a hűtőlàda között balanszìrozva, néha nekivàgòdtam az ajtónak, amikor a hatalmas lyukakat kerülgettük a meggyalàzott aszfalton. Már ahol volt aszfalt. Az ember aki felvett, elkezdett beszélni olyan tempóban és stílusban, hogy hálát adtam Amandàèrt abban a pillanatban. Ők csak beszéltek én meg csak repkedtem hátul és vártam az Isten háta mögötti állapotot. Végül az emberünk megállt nekünk 2 bolt előtt is és elvitt minket a házig, ami igencsak kiesett az útjából. Ő nem húzott le minket. Sőt még a kocsiban hagyott tojással is visszafordult. Szakadt fiat kontra puccos rönò duszter, 1-0.
