Valamit tenni kell!

A történet ott kezdődött, amikor megjelent bennem annak az érzésnek a vágya, hogy valamit tenni kell. Hogy mivel és hogyan, arról nem szólt a fáma. Egész pici érzés volt és nagyon távoli. Mintha nem is létezett volna igazán. Délibáb volt, vagy valaminek az illúziója. Senki sem tudhatta a megváltó sorsot leszámítva. Valamit mindig tenni kellett, ami egyik pontról a másikra vitt. Valamit mindig tanulni kellett. Valahova mindig meg kellett érkezni. Gondolom benn van a családban. Az emberek azt mondanák. Amikor nem volt munka, valamit tenni kellett. 56 előtt volt. Nem volt a házba más csak bicikli. Egy darab. Az ember úgy őrizte, mint valami kincset. Ha az sem lett volna, akkor úgy jártak volna, mint Petőfi jó pár évvel annak előtte. Kiszáradt kenyér vég volt a fiókba, meg zsír. Amikor nem volt pénz a rendszerváltás után, valamit tenni kellett. Aki bátor volt, annak lett egy kicsit jobb élete. Valamit mindig tenni kell. Amikor gyerek vagy, akkor azt mondják neked, hogy templomba kell menni és iskolába. Ez az, amit tenni kell. Utána, meg, hogy fel kell nőni végre és munkába kell állni. Jöjjön már meg az eszed, hangzik el újra és újra az olyan sokat emlegetett mondat. Dolgozni kell, persze arról senki nem beszél, hogy mit, vagy hogyan. Magadra maradsz a kétségeiddel és nekiállsz valaminek, amit a társadalom szabályai szerint "kell". Követed az általános szabályzatot, ami szerint senki sem él úgy, ahogy akar, hanem úgy, ahogy kell. Az ember reggel felkel, elmegy dolgozni, mert kell. Hazamegy megfőzi az ebédet, mert kell. Próbál eleget tenni a fogyasztói társadalom által rá gyakorolt nyomásnak, mi szerint venni kell és táplálni azt a kiapadhatatlan vágyat, hogy valami mindig kell, ami nincs. A komfortzóna növelésére most már egész iparág alakult, ami ontja magából az elképesztőbbnél is elképesztőbb ötleteket, hogy miként legyen a komfort még annál is hatalmasabb, mint amilyen hatalmas már most is. Ezzel rengeteg szemetet termelve a világnak. A kapitalista társadalmak olyan szintre emelik a kreatív gondolkodást, hogyha az ember ezt a fajta tudást arra használná, amire nem, akkor eljönne a sok gyönyörű nő szája és a Dalai Láma által olyan sokat emlegetett világbéke. Szóval eljött a pont amikor úgy éreztem az, amit csinalok, nem elég. Valamit tenni kell.. de valami olyat, ami nem csak kell, hogy meg legyen oldva egy bizonyos helyzet. Hanem olyan ami kell, hogy meg legyen oldva sok bizonyos helyzet, amiben mindenki jól működő, elégedett és boldog azzal, ami a nagykönyv szerint adatott. Megtörténtek a pillanatok, amiben hagytam magam élni mindenféle társadalmi nyomás ellenére és akkor egyszercsak bejött az élet... (folyt. köv.)


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Iguazú-vízesés

Kép
A maratoni busz út után megérkeztem Foz do Iguacu városába, ami kicsit sem hasonlít Brazília északi városaihoz. Európai arcok néznek veled szembe az utcán és minden rendezett. Kevés szemét van. Internet hiányában motor taxit fogtam, hogy megtaláljam a szállást. Van ez a dolog itt Brazíliában, amit nem annyira kedvelek. Felajánlják az internet lehetőségét és amikor a regisztrációs felület feljön nem enged mást beírni csak brazíliai telefonszámot. Teljesen érthetetlen számomra ez, hogy nemzetközi reptereken és pályaudvarokon, hogy tarthatnak még mindig itt. Lényeg a lényeg, aki Brazíliába jön, az készüljön fel erre. Repjegy vásárlásnál, állomásokon, egyéb regisztrációnál előfordulnak ezek a dolgok. Szóval kimentem az állomás elé, hogy lássam mi a helyzet. Ott várakozott egy motortaxi és odaléptem hozzá, hogy megtudjam milyen messze van a szállás. Eszembe sem jutott felülni annyi csomaggal, ami nekem volt. Aztán a srác megkérdezte miért nem megyek el vele? Fáradt voltam más lehetőségek
További információk

Dona Carmelinha

Kép
Miután eldöntöttem, hogy Carmelinha-val maradok, mondtam neki, hogy Amanda itt dolgozik a közelben, ugorjunk be hozzá, s közöljük vele a jó hírt, hogy maradok még pár napot mielőtt visszamegyek Natalba. Amikor megjelentünk az üzlet ajtajában és a dona (Itt így hívják az idősebb asszonyokat ) mesélni kezdte mi történt, Amandànak kicsodrultak a könnyei. Miért sírsz? Kérdeztem tőle, miközben letöröltem a könnyeit az arcáról. Nem válaszolt hosszan, csak mosolygott. Azt hittem, hogy nem látlak többé. Az elmúlt hetekben én és Amanda azon dolgoztunk, hogy felderítsük a szemét piacot és az eco cuccokat. Pernambuco tájain Úton Pernambuco államban  Próbáltuk formálni a gondolatot, hogy miként legyen. Ez a dolog eleinte nagyon képlékeny volt. Naponta alakult és változott az elképzelés, hogy miként kéne csinálni. Felkerestünk gyártókat, beszéltünk lehetséges partnerekkel ezügyben, de úgy tűnt, hogy a dolgok igencsak nehézkesen mennek. Nekem el kell mennem egy esküvőre, mondtam neki és
További információk

A project és egy másik állam, amiből szinte semmit sem láttam még

Kép
Goias-Brazília Goiâna   Miután landolt a gépem Gois államban Goiâna városában, nem túl sok időm volt unatkozni. Az ok, amiért itt vagyok, igazából szinte egészen percre pontosan 2 évvel ezelőtt kezdődött. Emlékszem, hogy nyugtalanul tébláboltam otthon a saját nappalim közepén a barátaimra várva. Valamelyik hegyet mentünk épp megmászni, úgyhogy össze-vissza futkoztam a lakásban, a beülő, meg a hegyi gatya között, amikor hirtelen belém hasított valami érzés. Épp a gatyám próbáltam magamra ráncigálni, miközben kétszer majdnem hanyatt vágódtam. Amikor felemelkedtem a hajlott pózból, megláttam azt a könyvet a polcon, amit még 15 évvel azelőtt olvastam és akkor nagyon régen jól megfogadtam magamnak, hogy egyszer én is véghez viszem azt, ami abban a könyvben áll. Ez a könyv a világ egyik leghíresebb zarándok útjáról szól, amit én el is felejtettem, miután kiolvastam a könyvet. Most ott volt. Ott meredezett rám és visszavonhatatlanul megszólított, ismét. A következő percben már
További információk